A Nemzetközi Repülő- és Haditechnikai Bemutató, majd 2003-tól Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató az 1990-es évek elejétől rendszeresen megrendezett kétnapos légibemutató a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisán.
Az első repülőnapnak Kecskemét adott otthont 1990. augusztus 18–19-én. Legemlékezetesebb eseménye, hogy 19-én vasárnap egyszerre érkezett Kecskemétre a Szovjet Légierő 14. Gárda-vadászezredének két MiG–29-ese Kiskunlacházáról, és a németországi Spangdahlem honi bázisú két USAFE-s F–16C. Ez volt az első alkalom, hogy az Amerikai Légierő gépei nyílt napon találkoztak az akkor még aktív Varsói Szerződés gépeivel. A következő repülőnapra új helyszínen, Taszáron került sor 1991. szeptember 20–21-én. Ekkor már több külföldi résztvevője is volt az eseménynek. A nagy sikernek köszönhetően 1992-ben újra megrendezték a repülőnapot, majd egy hosszabb, ötéves szünet következett. 1997. május 24–25. között került sor a következő repülőnapra és ekkor véglegesen a kecskeméti katonai repülőtérre költözött az esemény. Ekkor a vadászgépbeszerzési tenderen induló gyártók tartottak előadást és bemutatták az általuk nevezett, tenderező gépeket. Így kiállították az F/A–18 Hornet, F–16, JAS 39 Gripen és Mirage 2000 típusú vadászrepülőgépeket. 1998. augusztus 22–23. között Jubileumi Repülőnapot tartottak, ugyanis abban az évben ünnepelte a Magyar Honvédség a 150., a magyar katonai repülés pedig a 60. évfordulóját. Az első nap programjait az eső ellenére megtartották. A magyar résztvevők mellett többek között a Harrier, Tornado, F–16, F–18, JAS 39 Gripen, Mirage 2000, valamint a Török Csillagok nevű kötelék repült. 2000. május 20–21-én került sor a Kecskeméti Millenniumi Repülőnapra. Két bemutató kötelék, a szlovák Fehér Albatroszok és az olasz Frecce Tricolori vett részt az eseményen. Látható volt továbbá a Harrier, a Mirage 2000 és az F–16 típus is. 2003. augusztus 16–17-én került sor az addigi legnagyobb szabású repülőnapra Kecskeméten. Ekkor három bemutató kötelék is ellátogatott Kecskemétre: az olasz Frecce Tricolori, a francia Patrouille de France, valamint a Török Csillagok. Az előzetes terveknek megfelelően két év szünet után 2005. augusztus 6–7-én került sor a következő repülőnapra. Ez a repülőnap egyértelműen a magyar blokkról marad emlékezetes, a házigazdák az eddigi leglátványosabb, legprogramdúsabb bemutatót tartották. Emellett jónéhány külföldi részvevő is emelte a színvonalat, azonban a legtöbben az utóbbi idők nemzetközi tendeneciáinak megfelelően csak statikusan mutatkoztak be.
Az első nemzetközi repülőnapot Magyarországon a második világháború utáni majdnem 50 éves szünetet követően 1991 szeptemberében rendezték Taszáron. Ez volt az első nagyszabású rendezvény, ahol a nagyközönség is beléphetett a Magyar Légierő egy bázisára, és egy kis betekintést nyerhetett a pilóták munkájába. A repülőnap szervezői megpróbáltak megfelelni a nagyon magas elvárásoknak - és méltán mondhatjuk sikerrel, hiszen fantasztikus napot hoztak össze! Magyar részről szinte az összes típus kiállításra került: minden fontosabb eszközből volt a statikus soron, a helyi egység Szu-22M3 Fittereitől a tököli L-410-esekig és a rendőrségi Mi-2-esekig. A statikus sor egy tekintélyes részét az USAF foglalta el gépeivel: az Öböl háborút követően az amerikaiak sok-sok típust vonultattak fel. Még két évvel az eseményt megelőzően sem álmodhatott volna arról senki, hogy rövidesen egy magyar repülőbázison F-111-esekben, F-15-ösökben és A-10-esekben gyönyörködhetünk. A gépek oldala bevetési jelzésekkel volt tele, az F-111F a lakenheathi ezred parancsnokának gépe volt, míg az Eagle pilótája Randolph May őrnagy volt - aki a konfliktus során lelőtt egy Mi-8-ast, de szintén ő volt az is, aki öt évvel később egy kétgépes ENSZ UH-60 kötelék egyik gépét is megsemmisítette. A keleti blokk csúcstechnikáját a Csehszlovák Légierő képviselte, ők egy Szu-25K-val és egy terepfestésű MiG-29-essel vettek részt. Ezek a gépek legalább olyan népszerűek voltak a látogatók körében, mint az amerikai típusok. A repülőbemutatón a fent felsorolt típusok legtöbbjét megcsodálhattuk, ezen kívül néhány polgári típus is megjelent, mint pl. a mezőgazdasági repülők. Láthattunk egy szép Wild Weasel bemutatót egy F-4G/F-16C párostól, egy figyelemre méltó légiharcbemutatót három MiG-21-es részvételével, és egy szép Szu-22M-3 szólót - ami bemutatott egy kilebegtetés közbeni fékernyő-nyitást is. Azonban a nap fénypontja kétségtelenül a Thunderbirds volt, az USAF bemutató csoportja: nem fér hozzá kétség, hogy a fehér Viperek vitték el a pálmát a legelső kelet-európai bemutatón. Az 1991-es taszári repülőnap volt a legelső modern magyar repülőnap - és határozottan az egyik legjobb is: aligha láttunk ennél jobbat idehaza az elkövetkező években.
A Varsói Szerződés összeomlását követően nem sokkal Magyarország bejelentette azon szándékát, hogy a NATO tagja szeretne lenni. Részvételünk a Partnership for Peace programban egy komoly lépést jelentett a tagság felé. 1996-ban egy nagyszabású gyakorlat került megrendezésre a PfP keretein belül: a Cooperative Key. Az esemény alapvetően humanitárius feladatok gyakorlását szolgálta (katasztrófa utáni mentést és mentesítést), de repülés-tilalmi zónák kikényszerítését is gyakorolták. A vadászgépek Kecskemétről üzemeltek: német, magyar és lengyel MiG-29-esek, amerikai F-16-osok és spanyol Mirage F.1-esek. Minden más gép Szolnokról szállt fel és le. Az utolsó nap során a civilek is betekintést nyerhettek a gyakorlat elemeibe. Az aznapi terv egy súlyos földrengés utáni komplex mentési gyakorlat végrehajtása volt. A nézők minden bevetés előtt szakszerű magyarázatot hallhattak magyar és angol nyelven - hangsúlyozva, hogy ez nem egy repülőnap, hanem a gyakorlat bemutatója, a nagyközönség számára. A program egy felderítő F-16-os áthúzásával indult, ami gyors áttekintést nyújtott a pusztítás mértékéről. A Vipert egy román An-30-as követte, mely már részletes adatokat szolgáltatott a területről. A felderítés utolsó lépcsőjét magyar ejtőernyősök jelentették, akik An-26-osból ugrottak. Azonnali segítségnyújtásként egy osztrák PC-6-os és egy magyar Mi-8-as tűzoltási képességeiket mutatták be, majd egy belga C-130-as dobott ki élelmiszert a túlélőknek nagyon kis magasságból - ejtőernyő nélkül. A kutató-mentő bevetéseket két hullámban repülték. Az elsőben egy MH-53-as és magyar Mi-8-asok repültek együtt. A második hullám német UH-1-eskből, szlovén AB-412-eskeből, román Pumákból és egy-egy lengyel W-3 Anakondából és cseh Mi-8-asból állt. Az amerikaiak bemutatták MH-53-asuk arcvonal mögötti utántöltését is. Ezt egy francia C-160-as légi utántöltési bemutatója követte volna, melyet azonban törölni kellett az erős szél miatt. A nyílt nap utolsó szakaszában a vadászgépek áthúzását láthatta a közönség: a Kecskemétről felszállt első csoportot egy-egy német, lengyel és magyar MiG-29-es és egy aviano-i F-16-os alkotta. Őket egy spanyol Mirage géppár követte, amivel be is fejeződött a rövid, de nagyon érdekes program. A gyakorlat sikere fontos lépést jelentett azon az úton, mely 1999-ben fejeződött be, Magyarország meghívásával a NATO-ba.
Múzeumok repüléstörténeti gyűjtemények:
http://wings.hu/muzeum/index.html
Repülőnapok, hadgyakorlatok, rendezvények:
http://wings.hu/event/index.html
